Szíííjasztook! Megérkezett a legújabb rész, ezúttal ismét Lorától (fú ijesztő, hogy 3. személyben beszélek magamról :DD) és remélem nagyon nagyon nagyon tetszeni fog, erős nyelvezetre felkészülni!! Kellemes olvasást :D
Lora és Fanni♥
Ismered azt az
érzést, mikor félsz lehunyni a szemed? Csak fekszel a sötétben, a plafont
bámulva és azon elmélkedsz, vajon mit hoz a másnap. Nem mersz pislogni, mert
azt hiszed, elragad az álmok világa és a következő emléked már csak az
ébresztőórád fülsüketítő harsogása lesz. Inkább csak bámulsz ki mereven a
fejedből, és azon gondolkodsz mitől is félsz. Miért nem várod a holnapot, mikor
minden nap egy új lehetőség, egy új esély.
Mellkasodhoz
szorított kispárnával nézed a fehérre festett plafont, mintha azt várnád
hirtelen megmozdul. Bámulod a telefonod kijelzőjét, ami vészesen arra
emlékeztet, hogy aludnod kellene. De a szemed mégsem hunyod le, mert rettegsz
attól, hogy szempilládra száll az álmok színes pillangója és elrepít téged a
szoba sötétjéből. El az álmok birodalmába.
De álmodni
rossz. Olyankor egyedül vagy, kiszolgáltatottan, egy olyan csatamezőn, ahol nem
te irányítasz. Képeket láthatsz, ijesztő arcokat, félelmetes suttogásokat
hallhatsz, mik bekúsznak a bőröd alá és bordáid közt hallod kísérteties
nevetésüket. Nem vagy ott fizikailag, mégis érzed a hideget, olyan hideg van,
hogy a csontjaidig hatol. Érzed az ereidben fortyogó véred, minden rezdülését,
mintha ujjongani kezdett volna és veszett ősi táncot lejtene a vénáid mentén. S
hallod a fogaid vacogását, de elnyomja azt a csontjaid zörgésének zaja, ahogy a
lelked kiszakad a testedből.
És akkor
felébredsz, izzadtságban úszva, könnyes arccal, remegő tagokkal, amik
kísértetiesen a csontjaid zörgésére emlékeztetnek. Zavarodott vagy, nem tudod
csak ismét egy újabb rémálmot láttál, vagy tényleg megtörtént. Mintha éreznéd,
ahogy a mellkasodat szorítja valami, valami belülről. Érzed, ahogy a bordáidnak
csapódik valami, majd egy ijesztő, ördögi kacaj kíséretében elhal, és minden
megszűnik. Aztán elhitetheted magaddal, hogy téged nem ragadott el semmi, egész
éjjel az ágyadon feküdtél, és minden csak a fejedben játszódott. De attól nem
félsz, hogy te ragadtál el valamit? Hogy valami szörnyűt hoztál el és
szabadítottad rá a világra?
Remegő kézzel
törölgeted le a homlokodon gyöngyöző izzadtságcseppeket, amik az éj leple
alatt, alattomosan kúsztak bőrödre, ahogy a félelem könnyel áztatta el
meggyötört arcodat, míg elméd egy sötét háború helyszínévé vált, ahol te sosem
nyerhetsz. A rémálmaid mindig eltaposnak. És te, félve az ismét közelgő kudarc
tudatától, inkább homályba taszítod az emlékeid, amik majd elalvás előtt mind
megrohamoznak, hogy megkeserítsék álmaidat és ébren töltött utolsó perceidet.
Félelemmel kelsz, és rettegve zuhansz álomba. Mondd, ismered ezt az érzést?
De a
rémálmokkal az a baj, hogy nem tudsz felülkerekedni rajtuk. Hirtelen rohamoznak
meg. De az előtte lévő érzés, akár a vihar előtti csend. Aztán lecsapnak,
hirtelen akár egy tornádó. S akkor törnek rád, mikor a legsebezhetőbb vagy.
Tomboló vihar épében jelenik meg a békés óceánod fölött. Hullámokat vet,
örvényeket hoz létre, amelyek a mélybe rántanak. Hínárok csavarodnak a lábadra
és egyre csak húznak lefelé. Hullámok csapnak az arcodba és ostromolnak, amíg a
fejed a víz alá nem kerül. Csak nyeled a sós vizet, csípi, marja a torkodat,
ahogy a tüdőd megtelik vele, kiszorítva a levegőt belőled. Megfulladsz a
rémálmaid, kavargó, sötét tengerében, minden éjjel. De a legrosszabb az, hogy a
rémálmok nem mindig alvás közben törnek rád.
Képzeld el,
hogy kilépsz az utcára. Érzed a közelgő rossz előjelét. Érzed, ahogy a szél
sejtelmesen süvít el melletted, mintha terelni akarna téged, a megfelelő
irányba vezetni téged. És te hallgatsz rá, követed azt, amit a természet súg
neked. Lépteidet összehangolod a világéval. Mert te vagy a világ és a
világ vagy te. És akkor meglátod. Szinte a szívedbe mar a fájdalom. Olyan
intenzív, mintha valaki keze mászkálna a mellkasodban a szívedet szorongatva.
Fáj, szétszakít, összetör. Tombolásra késztetet.
És azt az
érzést ismered, mikor a legrosszabb rémálmoddal szemtől szemben állsz? Azt
mondják; nézz szembe vele. Megteszed. És akkor… ő visszanéz rád! Ott áll az
ajtódban és bámul téged, meghökkenve, támadásra készen. Akár egy sebesült
állat, akit ha sarokba szorítanak, darabokra tud téged tépni. Vicsorog rád,
támadásra kész, pedig ő tolakodott be a te területedre. És akkor ráeszmélsz.
Ellépsz a tükör elől, melyben eddig azt hitted rémképet látsz. Elszakítod a
tekinteted az üvegtől, melyben rémálmot látsz megtestesülni és ténylegesen a
szemébe nézel. Hallod, ahogy hangot ad ki magából. Ott áll előtted, a
megtestesült félelmeid egyetlen fizikai anyaggá összeállva. Ennek a félelemnek
a neve: Terra Clarke
- Neee! -
sipákolta.
- Te meg mi a
büdös lószart keresel itt Clarke?! - kiabáltam rá.
Nem válaszolt,
csak idegesen elkezdte lóbálni az ajtót, újra és újra és újra megnézve a
számát, mintha azt hinné, egyszer csak megváltozik.
- Te hülye
picsa, mondd, hogy nem ez az A12-es szoba és te csak rontod itt a levegőt! -
morgott dühösen.
- De igen, és
ez számodra tiltott terület, úgyhogy kotródj innen - válaszoltam fintorogva. -
Vagy én rugdoslak ki innen, bár akkor fertőtlenítő fürdőt kell majd utána
vennem.
- A rohadt
életbe! - üvöltött.
- Tipli van!
Máshol köpdössd szét a baciijaidat! - fintorogtam a gusztustalankodásán. -
Undorító vagy.
- Ezt
megszívtuk, Devine. Vonszold arrébb az orbitális méretű hátsófeled, mert nem
férek be tőle az ajtón! - lökött félre, majd, egy nagy bőröndöt tologatva
belépett az ÉN TERÜLETEMRE! - Hello szobatárs!
- Ne szórakozz
velem Clarke, mert most baszlak ki az ablakon! - kiabáltam rá.
- Hát rajta,
de vigyázz, még letörik a kis pink körmöcskéd! - vonta meg a vállát és azonnal
befoglalta az egyik ágyat.
Ezt nem hiszem
el! Mi a franc folyik itt? Mióta megérkezett ez a vöröske csak vonzza a bajt.
Először ráhajt Olira, aki emiatt kidob, ő lett a szobatársam, és miatta még
csak búcsúszex sem volt, mert ránk nyitott. Ma is a kávézóban láttam én, hogy
bámulta, hiába játssza meg magát. Miután eltakarodott, Olival ott is
veszekedtünk és mire hazaérek a nyugodt kis szobámba, mi fogad? Beköltözik ez a
repedtsarkú picsa? Az a vöröske valami átkot szabadított rám!
- Takarodj
innen a fenébe! Most már elegem van. - akadtam ki. - Tegnap a vöröske, ma a
nagypofájú, holnap mi jön? Beköltözik az igazgató, baszod?!
- Nem tudom,
de hidd el én sem csattanok ki az örömtől, amiért a te kipingált, rusnya
pofádat kell bámulnom, elhiheted! - kiabált.
- Oké,
nyugodjunk le, kezeljük higgadtan a dolgokat! Lemegyünk szépen ahhoz a
nagyseggű, zsírpacához és elküldjük a kurva anyjába, ha nem basz téged át más
valaki nyakára, mert én nem vagyok hajlandó egy levegőt szívni veled! - ment
fel bennem teljesen a pumpa.
- Lányok,
nyugodjatok meg, biztosan el lehet intézni valahogy - szólalt meg az ajtóban
hallgató Benett is.
- Pofa be! -
üvöltöttünk rá egyszerre a nagypofájúval.
- Én csak azt
akartam mondani, hogy mellesleg az én szobámban is van még 1 szabad ágy, de
mellettem vagy alattam is aludhat valamelyiktök. - kacsintgatott.
- Ó, igen
nagyfiú? - néztem rá azzal a tekintettel, amitől mindenkinek megszűnik a
vérkeringése egy pillanatra. - Lehet, hogy sok pasival voltam már, de olyan
mélyre nem adom, hogy te is közéjük tartozz, cukipofa. - vágtam a pofájába. -
Ha kanos vagy, intézd el magadnak. Vagy tudod mit? Kettőt egy csapásra. Clarke,
tessék itt egy balfasz, akinek lenne gusztusa hozzád! - vigyorogtam rá. - Nem
mintha veled lenne bajom, cukipofa. Mondjuk egy menetre jó lennél talán. Ugye
már nem vagy szűz?
- Meddig
akartok még tárgyalni a szexuális vágyaitokról, mert akkor egyedül megyek le az
igazgatónőhöz. - szólt közbe Ms. Nagypofa. - Azalatt még egymásnak is
ugorhattok. De gyors menet legyen, mire visszaérek a cuccaimért nem akarom
senkinek a semmijét se látni vili? És ha folt lesz bármin is ami az
enyém…halottak vagytok!
Ekkor
meghallottam valamit. Egy förtelmes hangot. Kutyaugatást! És meg is láttam. Ott
lapított a fiú lábai között, fülét farkát behúzva. Kinyírom!
- Mi ez a
dög?! - üvöltöttem Clarke pofájába. - Te idehoztál egy rühös, bolhás kutyát?!
Egy büdös dögöt az én szobámba!!! Takarodjatok innen! Mindketten!
- Ő Wes. Nem
dög, és ha még egyszer ilyeneket mondasz rá, megtépkedem a csinos kis szőke
fürtjeidet, oké? - kiabált rám, majd megsimogatta azt a dögöt. - Takard el a
szemed Wes, sokkoló jelenet lesz, ha ezek itt egymásnak esnek, azt elhiheted!
- Hahaha,
nagyon vicces, Clark. De csipkedd magad és vonszold lefelé a nagy seggedet a
lépcsőn, nem érek rá egész nap! - siettettem - Te meg tűnj az utamból, blöki! -
morogtam rá a kutyára. - És, ha szétmered rágni a Gucci táskámat vagy bármelyik
lakkcipőmet, a párját feldugom a seggedbe!- mentem a többiek után. - És ha a
szőnyegre hugyozol… - fordultam még vissza a lépcsőről.
- Gyere már te
picsa! - kiabáltak rám.
- De
igazgatónő!! - kiabáltuk egyszerre, mikor nemet mondott, arra hivatkozva, hogy
nincs több szabad szoba. - Én nem vagyok hajlandó egy levegőt szívni vele, meg
a büdös kutyájával!
- Én meg nem
fogom mostantól az ő hülye pofáját bámulni minden nap, meg hallgatni a
nyögdécselését, mikor minden nap mással huzatja meg magát!
- Terra
Clarke, vigyázz a szádra! - csapott az asztalra. – És már mondtam, nem tudok
mit kezdeni a kicsinyes problémáitokkal! Nincs több szoba! De ilyen hangnem
után, még ha lenne, sem engedélyezném, hogy bármelykőtök is odaköltözzön. Csak
azt a szegény új kislányt sajnálom, hogy ilyen két kiállhatatlan szobatárat
kapott! És most tűnjetek a szemem elől! - morogta dühösen, így jobbnak láttuk,
ha szépen fület, farkat behúzva kihátrálunk. Majd hallottuk a Tv
félreismerhetetlen bekapcsolását jelző hangot, majd Ms. Garcia hüppögését,
ahogy a brazil szappanoperájához dumál.
- Ó,
Juan-Carlos, te szégyentelen! Magára hagyod szegény Juanita-t? Elhagyod
Estefania-ért?! Te szégyentelen! - szipogott és kiabált.
A
nagypofájúval fintorogva egymásra néztünk.
- Na menjünk
innen - távoztunk el Juan-Carlos szerelmi ügyeitől jó távolra.
- Na szép, és
most mi a faszt fogunk tenni?! - duzzogtam.
- Hát, nincs
más lehetőségünk, mindketten ott maradunk és reméljünk egyikünknek sem lesz
kedve kést döfni a másikba, mikor az elaludt. - válaszolta sértettem.
Mindketten
duzzogva, fortyogva vonultunk fel a kollégium lépcsőin, úgy dörömbölve rajta
akár egy feldúlt elefántcsorda. Jó, mondjuk Clarke is velem volt, így nem
csoda, hisz tényleg egy elefántra emlékeztető hátsóval rendelkezik.
- Én ezt nem
bírom elviselni! - huppantam le az ágyamra.
- Hidd el,
nekem sem a legnagyobb álmom volt, hogy a te pofádat bámulhassam. - dobta le
magát a másik ágyra, amit mostantól kinevezett a saját ágyává.
- Szabályokra
van szükség! - ajánlottam fel.
- Egyetértek -
nyögte bele a párnába. - Fúj ez büdös.
- Akkor
költözz haza anyucihoz, ott frissen mosott párnák lesznek, nem fogsz hiányozni,
csácsá! - integettem.
- Nem megyek
el te hülye lotyó! Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! – mondta, mire
grimaszoltam neki egyet.
- Szóval a
szabályok! - kezdtem volna bele.
- Lemaradtam
valamiről? - érkezett meg a vöröske.
- Hello,
szobatárs! - ugrott fel a barna és egymás nyakába borultak.
- Hát te meg,
mit keresel itt? - lepődött meg.
- Beköltözöm.
Már nem csak neked kell majd elviselni ezt a házisárkányt!
- Jajj elég
legyen a leszbishowból! - morogtam. - Éppen a szabályokat fektetjük le!
- Hallgatunk!
- nyögte Clarke.
- A cuccaimhoz
nem nyúltok! - mondtam fennhangon. - A pasijaimhoz nem nyúltok, ez főként rád
vonatkozik vöröske! - mutattam rá!
- Kenna
vagyok! - nyögte feldúltan.
- Nem vágtok
bele a szavamba! - mordultam rá. - Kussba maradtok este, mert aki nem hagy
aludni azt megölöm! És nem szóltok bele a dolgaimba. Azzal fekszem össze,
akivel akarok, ahol akarom, amikor akarom! Remélem megértettük egymást!
- Akkor most
mi jövünk! - kezdte Clarke. - Te sem nyúlsz a mi cuccainkhoz. Felőlem ott
kefélsz és azzal, akivel akarsz, de ide senkit ne merj felhozni, vagy mindkettőtöket
kidobunk az ablakon! - morogta. - És nincs semmilyen szívatás!
-
Megegyeztünk! - nyögte.
- Ja és Wes! Ő
marad, és hozzá nem nyúlsz! - tette hozzá!
- Ez nem volt
benne az alkuban, lekésted, így jártál, a blöki megy! Vagy veled, vagy
nélküled! De megy! - röhögtem a pofájába.
- Wes? Ki az a
Wes?! Úristen Terra, nem hozhatsz ide egy pasit! Megegyeztünk! - sipákolt.
- Demokrácia!
- kiáltott fel Clarke. - Kenna dönt!
- Mi? Én ebben
nem akarok részt venni! - emelte maga elé védekezően a kezeit.
- Ő Wes -
mutatott a kutyára, aki most bújt elő az ágya alól.
- Ez
nevetséges, az a dög nem maradhat! - akadtam ki.
- Kenna!
Kérlek! - nézett rá könyörgően.
- Engem nem
zavar - nyögte ki végül. - Feltéve, ha nem piszkít sehova, és nem rágja szét a
dolgaimat.
- Igen! -
kiáltott fel. - Wes marad!
- Rendben,
maradjon a blöki! De fürdesd meg, ne bolházzon össze mindent, és ha bármi bajt
okoz, én magam baszom ki innen, de akkor veled együtt! Ja és ha vonyítani meri
a holdat, felrúgom aszteroidának, hogy közelebbről szemlélhesse!
A nagypofájú
csak elvigyorodott és megölelte a szőrös blökit, miközben idegesítő vinnyogó
vihogásban tört ki. Egy pillanatra megsajnáltam a blökit, amiért ezt a sipákoló
idiótát kellett elviselnie, aki a fülébe vonyított.
A kutya vagy a
nagypofájú vagy mindkettejük vinnyogása egy pillanat alatt átment
tücsökciripelésbe, vagy valami pittyegő hangba, mikor rápillantottam a
telefonom kijelzőjére. Hatalmas betűkkel villogott a hatalmas képernyőm közepén
egy kép rólam és Oliról, valamint „Oli <3” ide-oda ugrált a kijelzőn.
- Szia -
vettem fel egy nagy sóhaj kíséretében.
Örültem,
amiért felhívott, miután 2 nap alatt 2szer összejöttünk és 4szer szakítottunk,
néha még úgy is, hogy együtt sem voltunk. Bár azok után, ahogy ma a kávézóban
beszélt velem biztosan bocsánatot akar kérni és könyörögni, hogy fogadjam
vissza, amit én el fogok játszani, hogy nem tudom, mit akarok, mert nagyon a
lelkembe gázolt, de a végén végül nagy nehézségek árán hagyom magam meggyőzni
és megígértetem vele, hogy ez az utolsó lehetősége, és ha elcseszi, soha többé
ne akarjon tőlem semmit. Pedig én leszek a legboldogabb, ha visszajön hozzám.
Nem arról van szó, hogy elsöprő szerelmet érzek iránta, inkább csak vonzódunk
egymáshoz, lelkileg de főleg testileg, mert az összes eddigi kapcsolataim közül
(volt jópár) vele a legjobb az ágyban.
- Szia - szólt bele letörten.
- Ne
hallgatózzatok kéjenc pletykapatkányok - förmedtem az idegesítő szobatársakra,
miközben kezemmel befedtem a telefonom hangszóróját, hogy Oli ne hallja, majd
bevonultam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót.
- Szerezzünk
füldugót - szűrődött be a nagypofájú hangja. - Ezek virtuálisan, telefonon
keresztül akarják csinálni, undorító… én pedig nem akarom hallani a nyögéseit.
- Pofádat
befogod, Clarke! - kiabáltam ki.
- Figyelj,
Nixie…- kezdte nehézkésen. - Nem tudom, mostanában mi van velem, velünk… -
habogta. - Egyszerűen túl sok a feszültség, mindkettőnkben és egymáson vezetjük
le és csak kiabálunk egymással. És én ezt már nem bírom.
- Te most
szakítani akarsz? Amikor éppen hivatalosan nem is járunk, mert szünetet kértünk?
- kiabáltam.
- Nem! Erről
szó sincs! - habogta. - Én csak, tudod jó ideje együtt vagyunk már, és nem
akarom, hogy ez megváltozzon, de most szükségem van egy kis szünetre, hogy
rájöjjek mit is érzek irántad.
- Szóval,
szünetet kérsz, amikor éppen szünetet tartunk? Szünet a köbön?! - nem fogadtam
túl jól.
- Valami
olyasmi és a szünet a szüneten, az nem köb… hanem négyzet, de nem is az
eszedért bírlak - vihogott.
- Ez nem volt
szép! - förmedtem rá. - Én sem kritizállak, amiért olyan ostoba vagy, hogy azt
hiszed szüneteltetni tudod ezt a kapcsolatot, pedig mindketten tudjuk, hogy nem
bírjuk ki egymás nélkül!
- Majd
meglátjuk! Most a kapcsolatunkat meghagynám a szigorú baráti zónában, hogy
rájöjjek mit is jelentünk egymásnak. Remélem megérted.
- Persze, hogy
megértem - erőltettem magamra nyugodt hangnemet. - Hívj föl, ha észhez tértél,
vagy annyira kanos leszel, hogy már nem bírod ki nélkülem, addig is hagyj
békén! - csaptam rá a telefont, majd egy nagyot ütöttem a csempézett falra. -
Az összes pasi szemét dög! - üvöltöttem föl, majd betrappoltam a szobámba az
ágyra dobtam magam, és a fejemre húztam a takarót.
Mintha a
legrosszabb rémálmom kel volna életre, már nem bennem élt, hanem én éltem át
minden egyes elátkozott pillanatban. Mindig is tudtam, álmodni rossz. Olyankor
egyedül vagy, kiszolgáltatottan, egy olyan csatamezőn, ahol nem te irányítasz.
Képeket láthatsz, ijesztő arcokat, félelmetes suttogásokat hallhatsz, mik
bekúsznak a bőröd alá és bordáid közt hallod kísérteties nevetésüket. Nem vagy
ott fizikailag, mégis érzed a hideget, olyan hideg van, hogy a csontjaidig
hatol. Érzed az ereidben fortyogó véred, minden rezdülését, mintha ujjongani
kezdett volna és veszett ősi táncot lejtene a vénáid mentén. S hallod a fogaid
vacogását, de elnyomja azt a csontjaid zörgésének zaja, ahogy a lelked kiszakad
a testedből. Mindezt pár kegyetlen szó miatt, amik lyukat égetnek a lelkedbe,
amely szépen lassan, rothadva felemészt és többé semmi sem marad belőled, csak
az üvöltő üresség, ami kitölti a tested minden zugát és már csak a saját fájdalmas
suttogásodat hallod, amivel őt hívogatod, de ő nem jön.
Wááááá Remélem tetszett!! Komiknak örülnénk :DD Sok sok puszi, láw, szeretünk mindenkit :D
Cup-cup Lora & Fanni♥
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése